





| Országos Nyugdíj- biztosítási Főigaz. |
|
| Fogyatékosok Esélyegyenlőségéért |
|
| Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet |
|
| Apertus Közalapítvány | |
| Egyenlő Bánásmód Hatóság |
Petőfi-verssel ünnepeltük az Idősek Világnapját
Az Idősek Világnapját ünnepelték a Fejér megyei nyugdíjasszervezetek és az Esélyek Háza október 7-én, csütörtökön a Barátság Házában. A befejezéséhez közeledő 2010-es Esélyhónap egyik kiemelt rendezvényén elismerő oklevelek átadása, szavalat és népdal-előadás is szerepelt a programban.
| Esélyhónap 2010 - minden egy helyen |
A 2010-es Idősek Világnapjának ünnepségére zsúfolásig megtelt a Barátság Házaként is ismert Fejér Megyei Művelődési Központ nagyterme. Sok jó ember azonban kis helyen is elfér, amelynek ékes bizonyítéka volt a folyosóról pótszék gyanánt beállított kétüléses műbőrszék, melyen három idős hölgy húzta össze magát a legteljesebb egyetértésben.

Egy gombostűt sem lehetett leejteni
Első napirendi pontként Márton Zoltán, a székesfehérvári Esélyek Háza igazgatója mondta el ünnepi beszédét, majd az Életet az Éveknek nyugdíjasszövetség adott át elismerő okleveleket az arra érdemeseknek. Az elismerésben részesültek között ott volt Róka Gyula, az Esélyház szociális munkás végzettségű munkatársa is, akinek a harmadik életszakaszban lévőkért folytatott többéves kitartó munkáját ismerte el a legnagyobb Fejér megyei nyugdíjasszervezet vezetése.

Réginé Rekvényi Marietta műsorvezető, Rubina Sándor az Életet az Éveknek nyugdíjasszervezet Fejér megyei elnöke és Márton Zoltán EH-igazgató
Az ünnepélyes oklevééátadó után zenés műsor következett, melynek során a Móri Kistérség nyugdíjasklubjaitól hallhattunk magyar és német nyelvű népdalokat citera-, illetve harmonika-kísérettel, magyaros táncokat, sőt, egy nagyon szép szavalat során Petőfi Sándor A XIX. század költői című versét is.
- Ide kattintva megtekintheti az eseményen készült képeinket
- Petőfi Sándor: A XIX. század költői
- A Bakonyi Népdalkör előadása az ünnepségen



