





| Országos Nyugdíj- biztosítási Főigaz. |
|
| Fogyatékosok Esélyegyenlőségéért |
|
| Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet |
|
| Apertus Közalapítvány | |
| Egyenlő Bánásmód Hatóság |
Hírek
Mi a konzultáció célja?
A jelenlegi, 2013 végéig tartó európai ifjúsági program neve „Fiatalok lendületben". Az utódprogram kialakítása érdekében megkezdődtek az értékelések. E nyilvános konzultáció célja az arra vonatkozó vélemények összegyűjtése, hogy hogyan lehetne az ifjúság területén a jövőbeli európai programot a legjobban kialakítani annak biztosítása érdekében, hogy az megfelelő választ adjon a fiatalok szükségleteire, az előttük álló kihívásokra és elvárásaikra.
Hamarosan új gettók születhetnek. A szegénység sűrűsödése már láthatóvá
vált. Tízezrek élnek mélyszegénység uralta településrészeken. Ezek
hivatalosan nem szegénynegyedek. Még rosszabbak. A teljes reménytelenség
felszámolhatatlanul szapora szórványai.
VI. Országos Csillag Tánc Bajnokság és Fesztivál az esélyegyenlőség jegyében.
Plakát...
Csajbi László, a székesfehérvári Esélyek Háza Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasok számára informatikai képzést biztosító tanfolyamsorozatának oktatója kapta a 2010-ben már hatodik alkalommal odaítélt Esély-díjat. Az elismerés átadására a VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap fotókiállítás-megnyitóval egybekötött záróünnepségén került sor október 15-én, pénteken az Esélyek Házában.
A 2010-es Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap utolsó előtti napjának kiemelt eseményeként a székesfehérvári Esélyek Háza a fogyatékkal élők mindennapjait bemutató Esélyórát rendezett a Munkácsy Mihály Általános Iskolában.
Az Esélyek Háza rajzpályázatot hirdet általános iskolás korú gyermekek részére
A Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda kicsinyei adtak megható műsort a Tolnai Utcai Általános Iskolában október 12-én, kedden a székesfehérvári Esélyek Háza Helló suli, mi is jövünk! elnevezésű, ezúttal debütáló programja keretében.
Ha nem a port fújja a szél, akkor nagy valószínűséggel bokáig ér a sár. Az út közepén csatornafedelek betonkarimái sorakoznak, aki nem akar a sárban tapicskolni, ráállhat egy ilyen fedőre.
Az Idősek Világnapját ünnepelték a Fejér megyei nyugdíjasszervezetek és az Esélyek Háza október 7-én, csütörtökön a Barátság Házában. A befejezéséhez közeledő 2010-es Esélyhónap egyik kiemelt rendezvényén elismerő oklevelek átadása, szavalat és népdal-előadás is szerepelt a programban.
Kedves Adománygyűjtők!
Amire szükségünk van nagyon-nagyon gyorsan
Élelmiszer egységcsomagba kerülő szükséges élelmiszerek, vagy már bezacskózott egységcsomag a felsoroltakkal:
- 1 kg liszt
- 1 kg cukor
- 1 kg búzadara
- Májkrém
- Száraztészta
- Konzerv
- 1 l tartós tej
- 1 kg rizs
- 1 l Étolaj
- 2 tekercs wc papír
- papír zsebkendő
- Édesség
- 1 l citromlé (nagyon fontos a házak takarításához)
- 1 l ecet (nagyon fontos a házak takarításához)
Szükséges adományok még:
- Tisztítószerek
- Tisztálkodószerek
- Pelenka, eü betét
Eszközök:
- Vödör, rongy, lapát, söprű, talicska, gumikesztyű, szemüveg, arcmaszk, overáll.
- Törölközők az orvosi ügyeletre.
- Ásványvíz (most jelenleg van, de az folyamatosan fog kelleni)
A berettyóújfalui székhelyű Igazgyöngy Alapítvány pártfogolt gyermekeinek kiállítása Budabesten a FUGÁ-ban.
A már megszokottnak mondható látás-, hallás-, mozgás- és értelmi sérültekhez kapcsolódó előadások mellett drogmegelőzési tájékoztató, valamint környezetvédelmi bemutató is színesítette a székesfehérvári Esélyek Háza 2010-es Esélyhónapjának enyingi Esélyóráját.
A Labrisz Egyesület idén ötödszörre rendezi meg a Leszbikus Identitások Fesztiválját. 2010. október 11. és 15. között a Művész moziban vetítenek itthon még nem látott filmeket, október 16.-án pedig a Merlin színházban várunak mindenkit egész nap beszélgetésekkel, kiállítással, játékokkal, no meg természetesen koncertekkel és bulival.
Részletes információk a fesztivál honlapján olvashatóak: www.liftfesztival.hu
2010.10.05
A Nemzetközi Médiafigyelő Projekt a hírmédiumokról társadalmi nemi (gender) szempontok alapján készülő legkiterjedtebb és legjelentősebb nemzetközi kutatás.
Az idősekért, vagyis szüleinkért, nagyszüleinkért idén legtöbbet tevőknek
Réthelyi Miklós miniszter és Kontrát Károly parlamenti államtitkár az
Országházban adták át a jutalmakat és elismeréseket.
Október első napjának reggelén hamisítatlan őszi időben került sor a 2010-es Esélyhónap eseményfolyamába tartozó Para Aktív Programra a székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskolában.
Ünnepélyes körülmények között került sor az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület (ARISZ) és az Esélyek Háza gondozásában elkészült Európa Verses Kifestő elnevezésű kiadvány székesfehérvári általános iskolásoknak történő átadására szeptember 30-án, csütörtökön a Tolnai Utcai Általános Iskolában.
Változatos előadásokból álló programmal nyitotta meg a tanévet a Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA) székesfehérvári szervezete szeptember 29-én, szerdán a Szabadművelődés Házában.
Napjainkban, amikor a gazdasági válság még véget sem ért, könnyen kialakulhat egy szociális krízis is. A pénzügyi válságokhoz hasonlóan a szociálisak sem lokalizálhatók többé, a fenyegetés leküzdéséhez ezért európai szintű vitákra és az EU egész területére kiterjedő stratégiákra van szükség
Az ADHD-Magyarország
az ADHD-, és a Menthalhigiénés Világnap alkalmából
„Szakmai és családi napot"
rendez
Időpont: 2010. november 19-20. (péntek-szombat)
Helyszín: Semmelweis Egyetem,
Testnevelési és Sporttudományi Kar
1123 Budapest, Alkotás u. 44.
A Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet esélyegyenlőségi szakreferens munkakör betöltésére.
Példaértékű együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor szeptember 28-án, kedden a székesfehérvári Esélyegyenlőségi Sportcentrumban: az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesületének aktivistái október 1-től egészségügyi ügyeletet adnak az ARISZ nőifoci-csapatának minden hazai mérkőzésén.
A Partners Hungary Alapítvány egy mediációs képzést szeretne az Önök figyelmébe ajánlani.
A képzés 2 x 30 órás (2 x 3 nap), melynek során a résztvevők a mediáció módszerével, használatával ismerkedhetnek meg.
Mindkét tréning rendelkezik közigazgatási akkreditációval.
A tréningeket követően gyakorlatszerzésre is lehetőségük nyílik az érdeklődőknek.
Az Európai Unióban a megváltozott munkaképességű emberek 40 százaléka dolgozik, míg hazánkban ez az arány mindössze 12 százalék. A Salva Vita Alapítvány egy újabb lehetőséget teremtett, és elindította a „Tiszta esély" programot, amely egy Magyarországon egyedülálló, fogyatékos munkavállalókat foglalkoztató, környezetbarát takarító szolgálat.
Amikor meglátunk valakit kerekesszékben, van-e merszünk elgondolkodni: miként él ez az ember? Milyenek lehetnek a mindennapjai? Mik lehetnek a vágyai? Boldog-e? És ha ez az ember NŐ, elképzelhető-e, hogy megtalálja mindazt az életében, amire bármely más nő is vágyik?
Újabb fejezetéhez érkezett a székesfehérvári Esélyek Háza nyugdíjasoknak szóló informatikai képzés-sorozata: a szeptember 23-án a Krízisközpont épületében ünnepélyes keretek között útnak indított Kattintsd el, nagyi! elnevezésű tanfolyamon a digitális fényképezés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Minden eddiginél tartalmasabb, öt különböző elemből álló programmal várta az érdeklődőket a székesfehérvári Esélyek Háza szeptember 21-én, kedden Enyingen a 2010-es Esélyhónap programsorozatába tartozó Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum című rendezvényén.
Magyarország három évvel ezelőtt vállalta, hogy teljesíti a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény előírásait, ám azóta nem sok történt, még a kötelező országjelentést is a civilek készítették el, idén augusztusban - mutatott rá többek között Kósa Ádám, az Európa Parlament fogyatékosügyi frakcióközi csoportjának elnöke. Kósa Ádám, aki Fidesz listán jutott be az EP-be, siketként személyesen is érintett a témában.
A MEOSZ és a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületének szervezésében, szeptember 18-án és 19-én került megrendezésre a nagyszabású rendezvény Pécsen, az ANK Művelődési Ház színháztermében és aulájában.
Az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulóinak kézművesmunkáiból nyílt kiállítás szeptember 20-án, hétfőn a 2010-es Esélyhónap keretén belül, a székesfehérvári Városi Könyvtár Széna téri tagkönyvtárában.
A 2010-es Esélyhónap programfüzetének elkészültét követően úgy gondoltuk, hogy nem csak szűkebb pátriánkban, azaz működési területünkön terítjük a VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap rendezvényeit tartalmazó kiadványunkat, hanem bővítjük a megszólítottak körét. Így jutottunk el többek között az összes magyar országgyűlési képviselőhöz, akik közül Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának jelenlegi elnöke, illetve Göncz Kinga, egykori esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter is válaszlevélben köszönte meg számukra eljuttatott műsorfüzetünket.
A rossz idő sem tudta megakadályozni, hogy szeptember 17-én, pénteken az Esélyhónap Faültetés az esélyegyenlőség jegyében elnevezésű programja keretében a székesfehérvári Viktória Rehabilitációs Központ hátsó udvarában végső helyére kerüljön a mai nap főszereplőjének jelölt csemetefa.
A székesfehérvári Százszorszép Bölcsődében jelenleg is zajlanak a mozgássérültek számára teljes akadálymentesítést is magukban foglaló felújítási munkálatok. Az Esélyhónap 2010. szeptember 16-i, csütörtöki programja keretében jártunk a helyszínen.
Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasoknak szóló számítástechnikai tanfolyamának ünnepélyes diplomaátadóját tartotta a székesfehérvári Esélyek Háza szeptember 15-én, szerdán a Hiemer-ház konferenciatermében. A 2010-es Esélyhónap sorozatába tartozó rendezvény résztvevői között korra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül felfedezhető volt egy rendkívül pozitív közös vonás: mindenki mosolygott.
ÉLŐ KÖNYVTÁR: „TALÁLKOZZ AZ ELŐÍTÉLETEIDDEL!"
A rendezvény kapcsolódik az Állampolgári Részvétel Hete (ÁRH) országos programsorozathoz. A „2010 - A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének" keretében, a PÉCSI NAPOK - ÖRÖKSÉG FESZTIVÁL ideje alatt kerül megrendezésre.
Az Állampolgári Részvétel Hete (ÁRH) Magyarország egyik legnagyobb civil eseménysorozata, amelyen több száz szervezet és intézmény, helyi, kistérségi, megyei esemény hívja fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára!
Különleges program helyszíne volt szeptember 13-án, hétfőn a székesfehérvári Városi Képtár Deák Gyűjteményének épülete: a Fél évszázad legszebb magyar virágcsendéletei című kiállítás egy napját a fogyatékkal élőknek szentelte a galéria és az Esélyek Háza.
Tizedik alkalommal rendezte meg az értelmi fogyatékkal élők esélyegyenlőségi napját az Értelmi Sérültek Fejér Megyei Érdekvédelmi Közhasznú Egyesülete szeptember 10-én, pénteken a Bregyó-közi Sportcentrumban. A rendezvény közel egy évtizede történt életre hívása óta most először nem volt kegyes az időjárás a résztvevőkhöz, azonban a kitartó eső sem volt képes aláásni (áztatni) az esemény jó hangulatát.
A támogatók képviselői, az Esélyek Háza és a helyi sajtó munkatársainak jelenlétében hivatalosan is megnyitotta kapuit a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete által életre hívott Árny alatt című székesfehérvári tárlat. A szeptember 6-án, hétfőn rendezett, sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepség hivatalos részét követően a résztvevők eszközbemutatón vehettek részt, majd végigérezhették a kiállítást.
A kifejezetten kellemetlen, "hol megindul, hol megáll" típusú esővel tarkított szombat után vasárnapra kiderült az ég, így igazi futóidő fogadta a 2010-es Fejér megyei Esélyhónap első eseménye, a III. Velencei-tó Szupermaraton vállalkozó kedvű résztvevőit a Velencei-tavi Vízi Vár területén felállított rajthelyen. Az egészséges, illetve különböző fogyatékkal élő versenyzők mellett a szervezők a helyszínen köszönthették az egyetemes magyar sport egyik legnagyobb alakját, a verseny fővédnökét, Monspart Sarolta egykori tájfutó-világbajnokot is.
A Hiemer-házban tartott sajtótájékoztatóval a székesfehérvári Esélyek Háza hivatalosan is megnyitotta az augusztus 29-én, vasárnap a Velencei-tavi Szupermaratonnal kezdődő, és október 15-én, pénteken az Esélydíj-átadással záruló VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónapot.
A népszerű székesfehérvári szabadidőpark, a Bregyó-köz mögötti füves terület rendbetételére készül októberben az Alcoa-Köfém Kft. és az Esélyek Háza. A gyár dolgozóit és a megyeszékhely hajléktalanjait közösen megmozgató program első egyeztető megbeszélésére augusztus 24-én, szerdán került sor az egyik legnagyobb székesfehérvári üzemben.
Az augusztus 29-én, vasárnap a Velencei-tavi Szupermaratonnal kezdődő, és október 15-én, pénteken az Esélydíj-átadással záruló VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap rendezvényeiről tájékoztatja a sajtó képviselőit az Esélyek Háza, az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség és a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete augusztus 26-án, csütörtökön 14 órakor a Hiemer-házban.
Az Esélyek Háza és a Videoton FC közötti megállapodásnak köszönhetően a Videoton-Ferencváros NB I-es rangadón is a helyszínen jártunk. A vége 1-1 lett, de nekünk nem is a győzelem a fontos, hanem hogy esélyt kapunk, és tovább adunk.
Szerző: Dr. Kéri Ádám, az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogásza
Sok munkáltatónak nem világos, mit takar az egyenlő munkáért egyenlő bért elve. Miként arra a "Bérhátrányban a nők" című írásunkban utaltunk, a női alkalmazottak "alulfizetése" alkotmányos, illetve Európai Uniós szabályokat is sérthet, illetve a munkáltató jogi felelősségét vonhatja maga után. Kérdésként vetődik fel például, hogy mit is takar valójában a béralku fogalma.
Munkát vállalnának, de nap közben nem tudják kire bízni a kisgyereket. Nem
jut hely az önkormányzati bölcsődében, óvodában, vagy a településen
egyáltalán nincs is ilyen, a magánszféra szolgáltatását pedig nem tudják
megfizetni. Sok panaszos kereste meg ezzel Szabó Máté ombudsmant, aki a
Kormányhoz fordult megoldásért.
Az Esélyhónap első programjának közeledtével érezhetően nő a versenyláz a kollégákban: néha keverednek a dátumok, az egyik kávéba négy cukor kerül, a másikba egy sem, de Mark Knopfler segítségével tartjuk a frontot.
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Kulturált települési környezetért nívódíj pályázat
Díjazás 150 000-400 000 Ft
Beadási határidő
2010. december 10.
Honlap www.baranya.hu
Idén harmadik alkalommal, 2010. augusztus 4-e és 8-a között került sor a Dél-Baranyában zajló Ördögkatlan Fesztiválra. A tavalyi évhez hasonlóan az Esélyek Háza idén is szerepet vállalt a programkínálat színesebbé tételében.
Hamarosan elkészül 2010-es Fejér megyei Esélyhónap programfüzete, amelyet a nyomdai munkákat követően még augusztus 20-a előtt postázunk. Honlapunk látogatói viszont már most lapozgathatják a kiadványt, mégpedig pdf-formátumban.
A gyermekszegénységet nevezte a társadalom legsúlyosabb kórságának a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában Márton Zoltán Esélyház-igazgató, a szociális bizottság elnöke.
A székesfehérvári Esélyek Háza és partnerszervezetei által szervezett Esélyórákon készült felvételekből nyílt fotókiállítás augusztus 11-én, szerdán a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének Balatoni úti székházában.
A sikeres kisvárdai bemutatkozás után Debrecenbe költözik a Református Egyház és a rendőrség közös család- és ifjúságmentő projrektje.
2010. július 1. 17:57 K. A.
Békés Megyei Hirlap
Gyerekek, focista lányok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők társaságában szorítottunk a hazai sikerért a Videoton-Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzésen. Az első félidőben ugyan még izgulhattunk, utána viszont hét perc alatt három gól esett, a Vidi pedig végül simán, 3-0-ra győzött.
Közeledik az Esélyhónap első rendezvényének időpontja, de a szervezési munkák dandárja mellett természetesen a szokott mozgalmasságukban zajlanak a mindennapok.
Augusztus 29. és október 15. között immáron hetedik alkalommal rendezi meg a Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónapot a székesfehérvári Esélyek Háza. Jelenleg gőzerővel készülünk a hagyományosan bő másfél hónapig tartó rendezvénysorozatra, melynek részletes programját hamarosan Önök is böngészhetik honlapunkon.
A Csongrád Megyei Esélyek Háza idén is részt vesz a SZIN-en. Az Esélyek Kertje programjai a Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! szemléletformáló kamionja köré épülnek. Lesznek filmvetítések, vak szoba, érzékenyítő játékok, SZIROM SZÜRET, ülő röplabda, vak uzsonna és még sok minden más.

A debreceni Campus Fesztiválon mutatkozott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Esélyek Háza július 22-én, a Hajdú-Bihar megyei Esélyek Háza meghívására.
Az Aktív Állampolgárság Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést hirdet az aktív állampolgárságra nevelés iskolai megvalósításának témájában, az alapítvány által kifejlesztett Álompolgár elnevezésű program és a hozzá kapcsolódó kézikönyv alkalmazásával.
Bajban van a pécsi RETEXTIL Alapítvány. Túlélése, tevékenysége folytatása érdekében szüksége van a nyilvánosságra is.
Tartós élemiszerekből álló, kétmillió forintot meghaladó értékű élelmiszeradományt adtak át a Raiffeisen Bank Közösen programja keretében július 22-én, csütörtökön a székesfehérvári Viktória Rehabilitációs Központban.
Az extrém időjárás sem tántorította el a székesfehérvári Esélyek Háza által szervezett, Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasoknak szóló számítástechnikai tanfolyam résztvevőit, hogy július 15-én, csütörtökön igazi vizsga keretében adjanak számot tudásukról.
Át tudjuk-e élni, el tudjuk-e képzelni, milyen lenne az életünk, ha nem látnánk? Mit tudunk a vakok és gyengén látók mindennapi tapasztalásáról, a környezettel kapcsolatos élményeikről? Mennyire valós az a képünk, amely a látás mindenhatóságára épít? Valóban megértőek vagyunk-e egymással?
Az utolsó simításokat végzik a LÁRKE aktivistái a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének székesfehérvári Árny alatt című kiállításán. A rendhagyó tárlat ép emberek számára nyújt élethű betekintést a látássérült emberek világába.
2010. június 31. és 2010. július 4. között a győri esélyház is képviseltette magát az 1993-ban útjára indított, napjaink második legszínvonalasabb könnyűzenei rendezvényeként emlegetett soproni VOLT fesztiválon. Az Esélyek Háza az Győr-Moson-Sopron Megyei Önkéntes Centrummal közös pavilonban szervezett színes játékos programokkal várta a könnyűzenei fesztivál Spektrum Civil Zónájába betérő vendégeket.
A meglévő együttműködés részleteit tisztázó, illetve esetleges új közös célok megvalósításáról szóló megbeszélésen vett részt a székesfehérvári Esélyek Háza szerdán a Molnár Gábor Látássérültek Rehabilitációs Központjában.
Precedens értékű pert nyert a Kézenfogva Alapítvány az Autisták Országos Szövetségével és a Szimbiózis Alapítvánnyal működtetett Ne Hagyd Magad! Antidiszkriminációs program keretében. A Bíróság a keresettel teljes mértékben egyetértett.Egyértelmű döntés született a fogyatékos emberek foglalkoztatását régóta bizonytalanná tévő kérdésében!
Székesfehérvári bölcsődék által az észak-magyarországi árvízkárosultak javára összegyűjtött, mintegy másfél tonnányi adomány indult útnak július 6-án, kedden reggel Miskolcra, a helyi Családsegítő Központba. A székesfehérvári 8. számú bölcsőde által kezdeményezett, az Esélyek Háza által is támogatott gyűjtés keretében elsősorban tartós élelmiszerekkel, illetve használati cikkekkel telt meg a székesfehérvári önkormányzat teherautója.
A Miskolci Családsegítő Központtal együttműködésben szervezett adománygyűjtést a székesfehérvári Tóvárosi Bölcsőde és a Nosztalgia Nyugdíjasklub az észak-magyarországi árvízkárosultak javára. Az összegyűjtött eszközök és termékek elszállítás előtti ünnepélyes átadására július 6-án, kedden 8 órakor kerül sor a Tóvárosi Bölcsődében.
Ön is azok közé az emberek közé tartozik, akik többet tudnak az autizmusról az átlagnál?
Az Autisták Országos Szövetségének felhívása.
Az Európai Tanács 2010. június 17-ei ülésén elfogadta az Európa 2020 Stratégiát. A Stratégiában megjelölt 5 kiemelt uniós cél közül az egyik: a szegénységben élők számának 20 millió fővel történő csökkentése 2020-ig.
Esélyóra
Megalakult Magyarország első önszabályozó, munkáltatókat tömörítő, esélyegyenlőségért küzdő szakmai és érdekvédelmi szervezete a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesület. Az alapítók között több magyar és multinacionális társaság van, amelyek összefogásukkal példát kívánnak mutatni.
Közel egy évtizede tíz magyarból nyolc érezte úgy, hogy sose kell kompromisszumot kötnie a család és munka között, mára azonban tízből csak öten éreznek így. Ezzel szemben tízből egy felnőtt gyakran szembesül azzal, hogy a munkája miatt kénytelen elhanyagolnia a családját - derül ki a TÁRKI Zrt. részvételével zajló Work-Care Synergies című EU FP7-es kutatásból.
Kalandozások az ezeréves királyok városában címmel rendez gyermekrajz-kiállítást az Alba Regia Ifjúsági és Szabaidős Egyesület, az ART STÚDIÓ Képzőművészeti Szaküzlet és az Esélyek Háza a Tolnai Utcai Általános Iskolában. A tárlat ünnepélyes megnyitójára 2010. június 21-én, hétfőn, 17 órai kezdettel kerül sor.
Mobil Európa
Egész életen át tartó tanulás a Tempus Közalapítvánnyal
A munkanélkülieknek is hasznos lehet az önkéntes munka
RTL Híradó - Kiss Norbert Ádám
2010-06-13 17:44:00
Nyugdíjas juniálist rendez június 20-án, vasárnap a Zichy-ligetben az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség Fejér Megyei és Székesfehérvári Szervezete, az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete, a Fejér Megyei és Székesfehérvári Nyugdíjasok Baráti Szövetsége és a Székesfehérvári Nyugdíjasok Egyesülete. Az eseményen köszöntőt mond Warvasovszkiy Tivadar polgármester, a rendezvény fővédnöke.
Új hatósági igazolványok - utazási kedvezmény igénybevételéhez
A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007.(IV.25.) Korm.
rendelet értelmében utazási kedvezmény igénybevételére jogosult - többek között -
- aki vakok személyi járadékában,
- aki fogyatékossági támogatásban, valamint
-aki vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban
részesül.
Az utazási kedvezmény igénybevételéhez a Magyar Államkincstár igazolja a felsorolt
ellátásokra való jogosultságot, melyről hatósági igazolványt állít ki.
Pályázati úton, illetve önerőből akadálymentesített épület ünnepélyes átadására került sor csütörtökön a székesfehéri Aranybulla Könyvtárban.
Vakok és gyengénlátók által is használható verzióval bővült a 3,6 millió postafiókkal rendelkező [freemail], mely a freemail.hu/akadalymentes címen érhető el.
A Helyzetek és gyakorlatok fesztivál keretében a Hrabal Mozi műsorára tűzi a Tolerancia Évad filmjeit. Külföldön számos díjat elnyert alkotásokról van szó, amelyek hazai forgalmazása alternatív keretek között történik. Lelkes fiatalokból álló amatőr csapatok ajánlkoztak arra, hogy az internet nyújtotta lehetőségek és saját kreatív ötleteik segítségével gyakorlatilag költségek nélkül népszerűsítsék ezeket a filmeket szerte az országban.
További infó>>
Playback Színházi Találkozó, 2010. 06. 04. - 06. 06. között Pécsett a MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Alapítvány és a NemArt Galéria szervezésében.
Sok százan búcsúztatták Furmann Imrét, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettesét szerdán Miskolcon, a Szentpéteri kapui temetőben.
Miskolcon kísérték utolsó útjára Furmann Imrét az Egyenlő Bánásmód Hatóság alelnökét, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda megalapítóját.
A vele készült utolsó interjúk egyikét itt olvashatja.
Három témakör, négy előadó, közel 150 érdeklődő: tartalmas programmal búcsúzott az Idősek Akadémiája második székesfehérvári előadássorozata.
Civil piknik 2010. május 28-29-30-án a pünkösdfürdői strandon
Május 5. az Esélyegyenlőség Világnapja, melynek alkalmából a Komárom-Esztergom Megyei Esélyegyenlőségi Iroda interaktív esélyegyenlőségi vetélkedőt szervezett.
Roma képzési napot rendeztek csütörtökön Székesfehérváron a Régió Házában. Az előadók között volt többek között Oláh József, a Fejér Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője, illetve Borsos-Kőszegi Erika, az Esélyek Háza munkatársa.
Akadálymentesítési bejárást tartott szerdán a székesfehérvári Esélyek Háza a városi fogyatékosügyi szervezetek, valamint a helyi sajtó képviselőivel a kívül-belül felújított Sarló utcai Háziorvosi Egészségcentrumban.
Róka Gyula, a székesfehérvári Esélyek Háza munkatársa az intézmény idősügyi jó gyakorlatairól tartott előadást pénteken Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esélyegyenlőségi Hét keretében.
Két székesfehérvári, romák által lakott önkormányzati bérlakás-együttesben tartottak bejárást a városvezetés, romajogi szervezetek és az Esélyek Háza szakemberei, illetve a sajtó képviselői.
Vajon mennyire vagyunk toleránsak azon emberek iránt, akik másabbak, mint mi? Talán azt hisszük, hogy mindenkit elfogadunk úgy, ahogy van, de lehet, hogy tetteink és gondolataink között akaratlanul is különbség van.

Bárki számára példaértékű lehet Radó Zsolt élete, hiszen a volt állami gondozott fiú önerejéből, nagyon sok lemondással, munka mellett elérte azt, hogy hamarosan megkapja első diplomáját.
Az április közepi bolgár látogatást viszonozandó székesfehérvári civilek töltötték május első hétvégéjét Blagoevgradban, hogy folytassák a zöld közlekedés fejlesztési lehetőségeiről Székesfehérvárott megkezdett együttműködést.
2010. május 6-8-a között a Pécsi Irodalmi Fesztivál keretein belül Élő Könyvtár fog működni Pécsett a Jókai téren. A részletekről itt olvashatnak.
A JNSZ Megye Esély Közalapítványa RSzFK JNSZ Megyei Esélyegyenlőségi Iroda széleskörű partneri együttműködésben Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esélyegyenlőségi Hét címmel programsorozatot szervez. A május 3-9. között lebonyolításra kerülő rendezvényfolyam támogatója a Szociális és munkaügyi minisztérium, fővédnöke pedig Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke.
Enyingen tartotta Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű körútjának utolsó áprilisi állomását a székesfehérvári Esélyek Háza.
A Civil Centrum Alapítvány "Fehérvári Civil Műhely" címmel szakmai programot indít Székesfehérváron, melynek első témája, a civil-önkormányzati együttműködés és feladatellátás gyakorlata Székesfehérváron.
Esélyóra elnevezésű, a fogyatékkal élők egészségesekkel történő elfogadtatását célzó sorozatának legutóbbi állomásán az István Király Általános Iskolában járt partnerszervezeteivel (Egyenlő Esélyek Esélyegyenlőségi Szakmai Egyesület, LÁRKE, AME, ÉFOÉSZ, Jelnyelvi Tolmácsszolgálat) az Esélyek Háza.
Erdős Judit
MTA gyerekprogram Iroda
Észak-alföldi regionális koordinátora
A depriváció (hátrányos társadalmi helyzet) általában megfosztottságot, hiányt jelent; az anyagi javaktól való megfosztottság pedig a szegénység. A szegénység mai arcáról Erdős Judit, MTA Gyerekprogram Iroda Észak-alföldi regionális koordinátora adott tájékoztatást.
Érdekes információkkal lettek gazdagabbak azok, akik április 12-én részt vettek a Békés Megyei Esélyegyenlőségi Iroda battonyai Esélyek Háza által szervezett rendezvényen Nyíregyházán.
"Kérdés és Válaszok"
avagy oktatási programokkal a szegénység ellen című szakmai konferencia
A konferencia időpontja: 2010.04.21. 9.30
Helyszíne: Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
Budapest, Tüzér utca 33-35.
A romák világnapját ünnepelték országszerte csütörtökön, melyhez az Esztergomban élő Cigány Kisebbség is csatlakozott, akik filmvetítéssel, valamint zenés esttel emlékeztek április 8-ra.
Négynapos látogatásra Székesfehérvárra érkezett a Bulgáriában található Blagoevrad városának önkormányzati küldöttsége, hogy egy nemzetközi pályázat keretében magyarországi partnerével vitathassa meg alternatív közlekedési módok bevezetésének lehetőségeit.
Teadélutánt rendezett a székesfehérvári Honvéd Nyugállományúak Klubjának női szekciója április 13-án, kedden a Helyőrségi Klubban.
A 2010 - a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve kapcsán a kaposvári Esélyek Háza és a SINOSZ Somogy Megyei Szervezete turisztikai programot szervezetett siket és nagyothalló emberek számára.
A Kurt Lewin Alapítvány 100 legszegényebb projektjére épült a program, amelynek megszervezését a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének célkitűzései motiválták.
A Színes Gyöngyök Egyesület a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat keretén belül Láttatni a láthatatlant címmel rajz- és videoinstallációs pályázatot hirdet a Dél-dunántúli Régióban.
A Közösségi Önsegítő Rendszerekről tartott előadást a battonyai Esélyek Háza április 7-én, szerdán a székesfehérvári Civil Szervezetek Regionális Szövetségének székházában.
A plakát és a részletes program IDE kattintva megtekinthető!
Hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a székesfehérvári ARISZ nőilabdarúgó-csapata a vendég Mórtól a regionális nőifoci-bajnokság húsvét vasárnap rendezett fordulójában.
A székesfehérvári Városháza Közgyűlési Tanácstermében rendezett ünnepélyes emléklap-átadással ért véget az Esélyek Háza két jelentős februárban és márciusban megrendezésre került programsorozata.
2010. április 7-én, szerdán Székesfehérváron a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének székházában tart előadást a battonyai Esélyek Háza. A székesfehérvári társintézménnyel közösen szervezet programon a Közösségi Önsegítő Rendszer fogalmával, és gyakorlati felhasználási lehetőségeivel ismerkedhetnek a résztvevők.
Esélyóra elnevezésű, a fogyatékkal élők egészségesekkel történő elfogadtatását célzó sorozatával kedden a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában járt az Esélyek Háza.
Esélyórát tart március 30-án, kedden délelőtt a székesfehérvári Esélyek Háza a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában.
Március 25-én parlamenti zárókonferenciával fejeződött be az Idősek Akadémiája 2010-es előadássorozata.
Fejér megye északkeleti sarkában, Bicskén tartott Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot a székesfehérvári Esélyek Háza.
Csörgőlabda-házibajnokságot rendezett a Vízivárosi Általános Iskola és az Esélyek Háza.
Családi Egészségnapot tartott a SZÉNA Egyesület szombaton az István Király Általános Iskolában.
Állatok a kertben - alkotáspályázat
A Noé Bárkája Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság képzőművészeti pályázatot hirdet az állatok védelmének népszerűsítése céljából. Határidő: 2010. március 30.
Az Európai Parlament az idei évben is meghirdette fizetett gyakornoki programját fogyatékkal élők számára, a 2010. október 1-től 2011. február 28-ig terjedő időszakra, azzal a céllal, hogy megkönnyítse munkahelyi integrációjukat.
Halász Judit és Molnár Ferenc Caramel lettek a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének hazai nagykövetei.
A baranya megyei Esélyek Háza 2010. március 25-én rendezi ÉLettársaink 2. című programját.
Az IKSZT címbirtokosok találkozóján vett részt a Baranya megyei Esélyek Háza.
Március 23-án, kedden Bicskén vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
A március 21-én, vasárnap 10 órakor kezdődő ARISZ-Bakonynána mérkőzéssel megkezdődik a regionális nőilabdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja.
Két székesfehérvári civil szervezet vezetője is kitüntetésben részesült a közelgő nemzeti ünnep, március 15. alkalmából.
Akadálymentesítési bejárás keretében vendégeskedett az újjáépített Árpád Fürdőben az Esélyek Háza, a „A Fény túlsó oldalán...” Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, valamint az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület.
2010-03-30 Kaposvár
2010-04-07 Székesfehérvár
2010-04-14 Eger
2010-04-15 Nyíregyháza
Március 9-én, kedden Móron vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.

![mobilitashet_logo.gif - Győr-Moson-Sopron[optimalis] mobilitashet_logo.gif - Győr-Moson-Sopron[optimalis]](http://www.eselyekhaza.hu/images_m/img_1520_1283940378.gif)






![Gyülölet - Csongrád[miniatur] Gyülölet - Csongrád[miniatur]](http://www.eselyekhaza.hu/images_th/img_1084_1272020830.jpg)